- Címlap
- Faliújság
- Küldetésünk
- Céljaink
- Az óvodáról
- Dokumentumok
- Képek
- Videók
- Kapcsolat
Mint egy nagy család.
Létszámát és összetételét illetően is igazán családias a légkör óvodánkban. Mivel vegyes életkorú a csoportunk, 3-tól 7 évesig különböző életkorú gyerekek járnak hozzánk. Gyönyörködöm benne időnként, ahogy a csoportunkban lévő testvérpárok összetartanak, segítik egymást. Ez a kedvesség, egymás segítése nem csak a testvérek között működik. A nagyobbak (különösen a lányok) szinte anyáskodnak a kisebbek fölött. Az új ovisok sokat tanulnak a régebbiektől: ötleteket kapnak játékaikhoz, ellesik a szokásokat. A nagyobbak büszkék lehetnek magukra, hogy ők már milyen ügyesek, milyen sokat tudnak. (Ezt mi óvónők, sokszor motiválásukban is alkalmazzuk) A gyengébb képességűek is szépen megtalálják a helyüket, mert hiányosságaik nem olyan szembetűnőek, mint homogén csoportban lenne. Míg a picik játszanak, az iskolába menőkkel külön is foglalkozunk fejlesztő foglalkozásokon.
A családias légkör nem csak a gyerekek, óvónők között működik, ennek részesei a szülők is. Törekszünk rá, hogy az óvodai ünnepek, kirándulások, rendezvények, egyúttal közösség- és családépítő programok is legyenek. Jó példa erre az idei óvodai „évnyitó” amit a gyülekezet családi napjával egybekötve tarthattunk.
Csodáljuk Isten munkáját, amit bennünk, és általunk is végez. Küldetésünk több mint a gyermekek nevelése, tanítása, felkészítése az iskolára. Az életre szeretnénk őket készíteni, sőt örök életre. A gyermekekben kibontakozó hit fénye beragyog az otthonokba is. „Isten Igéje élő és ható…” Ahová eljut és befogadják, ott lesz a zűrzavarból rend, a feszültségből békesség, a hazugságból igazság, a kételkedésből bizonyosság… Köszönjük Istennek, amit már eddig látni engedett az Ő munkájából!