Mészáros Ági - óvónő
Mongyiné Noémi - vezetőhelyettes, óvónő
Antalné Márti - óvodavezető, óvónő
Szabó-Antal Eszter - óvónő
Oláhné Rózsa - óvónő
Bildné Éva - dajka
Szőke Zsófi - óvodatitkár, dajka
Kaszaláné Andi - dajka
Istenem, nagyon nehéz megszólalnom.
Életem legnehezebb egy éve áll mögöttem. Soha nem tapasztaltam ilyen nehézségeket, harcokat, támadásokat, mélységet, mint az elmúlt időszakban. Nem tudom, hogy miért engedted ezt meg, de köszönöm, hogy velem voltál végig. Tudtam, hogy nem hagytál el egy pillanatra sem, és hogy sokmindenre megtanítottál.
Nagyon köszönöm, hogy Te adtad vezetőinknek azt a látást, hogy óvoda legyen az imaházban, hogy sokan megismerjenek Téged, hogy az akadályok ellenére a Te terved valósuljon meg. Köszönöm, hogy amit megígértél azt meg is tetted. Jó volt megtapasztalni azt az Igédet, hogy "Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodjál. Minden útadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet."!
Köszönöm, hogy Te adtál olyan embereket, akik az önkormányzatoknál, szakhatóságoknál, minisztériumban segítőkészek, jóindulatúak voltak. Köszönöm, hogy a "nyitott ajtókat", amiket megígértél, azokat tényleg senki sem zárhatta be Előtted!
Olyan jó látni, ahogy visszanézek, hogy Te vezettél bennünket amikor sötétnek láttuk az utat, Te adtál reményt, amikor reménytelennek tüntek a helyzetek, emberek... Jó tudni, hogy minden a javunkra volt, hogy a Te "órád" mégis jól működik - mégha nekünk úgyis tűnik, hogy lassan jár, vagy késik... Nagyon hálás vagyok Istenem a férjemért, aki mindenben mellettem állt segítőtársként, a családomért, a gyülekezetemért, azokért a barátokért (angyalokért), akiket Te küldtél, hogy erősítsenek, bátorítsanak engem, és nem hagytak el, amikor majdnem elfogyott a reményem, erőm, hitem. Annyira fantasztikus, hogy Te választottad ki a munkatársakat (Noémit, Évát, Tündét), akik igazi társak voltak a munkában, és akikkel teljes egységben, szereteben, békességben szolgálhattunk Neked a gyerekek és a szülők között.
Az óvodába járó klassz gyerekekben is olyan jó volt látni Istenem, ahogy meggyullad a hitük lángja, ahogy elkezdenek Téged megismerni, megtapasztalni, hogy ma is élsz, ahogy megtanulnak beszélgetni Veled, imádkozni. Olyan nagy kegyelemként élem meg, hogy már láthatjuk a "gyümölcsöket" is, hogy Te érleled meg az ovisokban és szüleikben.
Óriási csoda számomra, hogy vigyáztál ránk, hogy angyalaid óvták a gyermekeket a balesetektől, és minden bajtól.
Köszönöm Atyám a segítőkész szülőket, nagyszülőket is, akik bátorítottak, támogattak, segítettek nekünk, akik elnézték hibáinkat, kezdetleges botlásainkat!
Te voltál velem, mikor bölcsességre volt szükségem, vagy türelemre, határozottságra, szeretetre - és ha elfogytak, akkor ezeket megadtad.
Hálát adok Úr Jézus, hogy Te annyira szeretsz engem, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten, megbocsátottad nekem a türelmetlenségemet, a bölcstelenségemet, a szeretetlenségemet... és hogy mindennap újat kezdhettem Veled!
Köszönöm, hogy Veled indulhatunk majd a következő évnek is!
Antalné Márti
„Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!
Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (Péld. 3,5-6)
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ezt az Igét adta nekem az óvodával kapcsolatban. 2005 márciusában kaptam először ezt a bátorítást, mikor ez az egész óvoda-ügy elindult. Azóta rengetegszer eszembe juttatta ezt a Szent Lélek, hogy nem kell aggódnom, „csak” Istenben kell bíznom. Ennek ellenére még mindig tanulom a leckét…
Fantasztikus, hogy kézzel fogható, ahogy Isten munkálkodik itt az óvodában: átéljük a gyerekekkel együtt imádságaink meghallgatását, kéréseink beteljesülését. Annyira jó megtapasztalni, ahogy az elvetett Ige-magok elkezdenek növekedni nem csak a kisgyermekek, hanem a szüleik életében is.
Isten kegyelméből megengedi látnunk, ahogy az evangélium hirdetésének nyomán széthullott családok élete helyre áll, hogy a keresők rátalálnak a helyes útra, a békességre. Csodaként éljük meg, hogy a szerda esti imakörökön egyre többen vagyunk, akik keressük az Istennel és az egymással való közösséget.
Nem értjük, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben hogyan lehet, hogy Isten nem hiánnyal, hanem plusszal zárja a költségvetésünket.
Álmomban sem mertem arra gondolni, hogy valaha fogok olyan munkahelyen dolgozni, ahol (először hárman, de most hatan is) teljes egységben, szeretetben tudunk egy cél érdekében dolgozni, szolgálni Istennek. Ahol együtt tudunk imádkozni minden kedden egymásért, az óvodás gyermekekért, szüleikért. Ahol ugyanazon bibliai értékrend alapján éljük a mindennapjainkat, és ahol meg lehet beszélni a felmerülő kérdéseket anélkül, hogy bárki megharagudna.
Isten hatalmát csodáljuk, miközben az óriási hegynek tűnő nehézségeinket szép sorban megoldja. Leomlanak a falak, miközben tanulhatjuk, gyakorolhatjuk a türelmet, hitet, és megtanulhatunk egyre jobban bízni a világ Teremtőjében.
Ő az, aki annyira szeret, hogy elküldte egyetlen Fiát, Jézust, hogy megbocsáthassa bölcstelenségemet, tévedéseimet, szeretetlenségemet, türelmetlenségemet, indulataimat – bűneimet.
Ő adott mellém olyan férjet, aki mindenben segítőtársam, aki a jó és rossz napokban egyaránt kitartott mellettem.
Ő küldött angyalokat családtagok, barátok formájában, akik mellénk álltak az elviselhetetlennek tűnő csalódásainkban, fájdalmainkban, és akik Isten szeretetével bátorítottak a reménytelennek tűnő helyzetekben.
Ő tudja, hogy meddig nem betegedhet le az „egyszem” dajka nénink, és a „kétszem” óvónénink, vagy mikor van itt az ideje, hogy kapjunk egy óvodatitkárt, aki egy nagy hiányt pótol, vagy mikor üzennek nekünk, hogy alkalmazhatunk még egy óvónőt ajándék pénzből.
Ő ad nyitott ajtókat az ügyintézésekhez, szaktudást a könyveléshez, eligazodást a sűrű sötét törvények rengetegének erdejében.
Ő indítja az embereket, hogy imádkozzanak ezért a szolgálatért, Ő rendeli ki a segítőket, akik kitakarítják az imaházat a rendezvények után, akik kérés nélkül kigyomlálják a kertet, akik önzetlenül besegítenek a pénzügyi, bankos ügyeink intézésébe, akik támogatják az óvodát játékokkal, (ezek folyamatos javításával), bútorokkal, anyagiakkal; akik számítógépes, közgazdasági vagy fejlesztő-pedagódusi ismereteikkel járulnak hozzá az evangélium terjedéséhez.
Képtelen lennék mindent felsorolni, és ezt így összeszervezni, de Istent dicsőítjük azért, hogy Ő ezt kegyelméből megteszi!
Ezek a legutóbbi üzenetek, amiket kaptam Istentől. Így nézek elébe a már látható (és még nem látható) nehézségeknek, kérdéseknek,( pl az óvoda-építésnek is).
Ezt kívánom Nektek is!
Áldott legyen mindezekért az Ő neve!
Mint egy nagy család.
Létszámát és összetételét illetően is igazán családias a légkör óvodánkban. Mivel vegyes életkorú a csoportunk, 3-tól 7 évesig különböző életkorú gyerekek járnak hozzánk. Gyönyörködöm benne időnként, ahogy a csoportunkban lévő testvérpárok összetartanak, segítik egymást. Ez a kedvesség, egymás segítése nem csak a testvérek között működik. A nagyobbak (különösen a lányok) szinte anyáskodnak a kisebbek fölött. Az új ovisok sokat tanulnak a régebbiektől: ötleteket kapnak játékaikhoz, ellesik a szokásokat. A nagyobbak büszkék lehetnek magukra, hogy ők már milyen ügyesek, milyen sokat tudnak. (Ezt mi óvónők, sokszor motiválásukban is alkalmazzuk) A gyengébb képességűek is szépen megtalálják a helyüket, mert hiányosságaik nem olyan szembetűnőek, mint homogén csoportban lenne. Míg a picik játszanak, az iskolába menőkkel külön is foglalkozunk fejlesztő foglalkozásokon.
A családias légkör nem csak a gyerekek, óvónők között működik, ennek részesei a szülők is. Törekszünk rá, hogy az óvodai ünnepek, kirándulások, rendezvények, egyúttal közösség- és családépítő programok is legyenek. Jó példa erre az idei óvodai „évnyitó” amit a gyülekezet családi napjával egybekötve tarthattunk.
Csodáljuk Isten munkáját, amit bennünk, és általunk is végez. Küldetésünk több mint a gyermekek nevelése, tanítása, felkészítése az iskolára. Az életre szeretnénk őket készíteni, sőt örök életre. A gyermekekben kibontakozó hit fénye beragyog az otthonokba is. „Isten Igéje élő és ható…” Ahová eljut és befogadják, ott lesz a zűrzavarból rend, a feszültségből békesség, a hazugságból igazság, a kételkedésből bizonyosság… Köszönjük Istennek, amit már eddig látni engedett az Ő munkájából!
A főiskola elvégzése után vágy és reménység támadt bennem, hogy egyszer majd óvodában fogok dolgozni, de közben alkalmatlannak is éreztem magam a feladatra.
Közben megértettem, hogy Isten az, aki alkalmassá tud tenni. Az ő bátorítása a Kol. 1, 12-14-ben is megszólított. „Hálákat adván az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az ő szerelmes Fiának országába; akiben van a mi váltságunk az ő vére által…”
Most tavasszal, ahogy kisfiam, Simon betöltötte a harmadik életévét, a volt munkahelyemen pillanatokon belül felmondtak nekem. Erre már számítottam, mert voltak jelzések, hogy három gyerekkel nem vesznek vissza. Isten kezébe tettük ezt a dolgot is. A Biblia szava megnyugtatott: „semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket az Isten előtt.” (Fil 4, 6)
Néhány nap múlva Márti felhívott, hogy lenne egy olyan lehetőség, hogy a munkaügyi központ támogat GYES-ről visszatérő anyukákat, ha van erre igény.
Hát volt! Ettől kezdve felpörögtek az események, és megnyílt egy kapu.
Az ellenség viszont ezt nem találta jónak, és akadályokat gördített az utunkba. Kiderült, hogy én nem vagyok jogosult a támogatásra, mert kültag vagyok egy vállalkozásban. Elég „szikrázó” időszak következett, és bennem kezdtek gyűlni a viharfelhők, mert két szó hiányában, ami nem volt a BT papírjainkon, elúszni látszott a pályázat megnyerése.
Egy nap, ahogy mérgelődtem – természetesen többszörösen megpróbálva letenni a haragomat – egy határozott belső hangot hallottam: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten”.
Abban a pillanatban törölve lett minden haragom. Megszabadultam. Csodálatos volt.
Néhány nap múlva, már minden kardélen táncolt, és úgy tűnt, hogy mégse jön össze ez a lehetőség.
Ebben a helyzetben egyik este sírva leborultam Isten elé. Ekkor ismét egy vigasztaló belső hang szólt: „Emeld fel a fejed és meglátod az én szabadításomat!” Csodálatos a mi Istenünk! Ott tudtam, hogy nyert ügyünk van. És igen, Isten Igéje igazság. Ő az igaz Isten! Az Ő ígéretei igazak. Sikerült megkapnunk ezt a támogatást. Azóta is sok nehézségen kellett átmennünk, de tudom, hogy él a mi Istenünk és gondoskodik rólunk.
Az ő vigasztaló szava szól: „Ne félj, mert Én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened, megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs.41, 10)
Olyan jó elültetni a kicsi magocskákat a kicsi gyermekekbe, és hinni, hogy nem hiábavaló, amit teszünk. Mert a növekedést Isten adja, a mi feladatunk vetni, vetni, vetni, ott ahová Isten helyezett. Dicsőség Istennek, hogy a gyermekei lehetünk!
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs. 55, 8-9
Emlékszem, hogy mikor az iskolában fogalmazást kellett írni arról, hogy „Mi leszek, ha nagy leszek” címmel, minden lány tanító néni vagy óvó néni akart lenni, csak én nem. Inkább belsőépítész, kirakatrendező, vagy ilyesmi pályáról álmodtam. Meg is magyaráztam, hogy a kisgyerekek zajosak, idegesítőek.
Most pedig nap, mint nap rengeteg kisgyermek nyüzsög körülöttem napi 8 órában, akiknek segítgetek mindenben. Esznek, isznak, mosdóznak, sebeket ejtenek magukon, amiket be kell ragasztani, összevesznek, mesélnek, stb.
Uram, hogy kerültem én ide?
Ez akkor kezdődött, amikor az első gyermekemet elvesztettem. Iszonyatos ürességet éreztem. Hiányzott minden, amit addig tehernek gondoltam.
De hála Istennek, hogy kaptam három egészséges fiút. Kezdtem élvezni a szerepemet. Azt gondoltam, hogy fekszik nekem ez az otthonlét, a gyerekek körüli teendők. Úgy terveztem, hogy talán nem is kell dolgoznom a férjem mellett. De a helyzet másként alakult, és keresnem kellett munkahelyet. Akkor jött az imaház takarítása, ami nagyon jó volt – gondoltam ez is háztartás, csak kicsit nagyobb.
Egyik kismama-körön, - ahol kevesen voltunk, - arról beszélgettünk, hogy jó lenne egy keresztyén óvoda. Én nevetve mondtam, hogy majd én leszek a dajka néni.
Pár nap múlva Márti odajött hozzám, hogy nem szeretnék-e dajka néni lenni az óvodában? Nagyon csodálkoztam ezen. Így adná meg Isten a „nagy háztartásban” a sok gyermeket, amit otthon kicsiben szerettem csinálni?
Hát így alakította az Úr az én utamat. Olyan munkahelyet adott, ahova minden nap örömmel megyek, ahol olyan munkatársaim ( szolgáló-társaim) vannak, akikkel teljesen kiegészítjük egymást, és teljes egységben vagyunk. Ahol nagyon drága nyüzsgő, zajos gyermekek vannak, akik szeretnek, és én is őket. Ahol minden nap szól az evangélium, az Istent dicsőítő ének, ahol a gyermeki hit példa lehet számunkra. Ahol szülők kaphatnak vígasztalást, bátorítást, gyógyulást.
Istennek legyen hála az Ő gondolataiért, útjaiért!
Érdekes, hogy az Óvoda hat dolgozója közül öten, mint „ovis szülők” is kipróbáltuk a Bárányka Óvodát. Nekem is volt részem ebben is, és nagyon élveztem.
Kristóf az előző óvodáját nem nagyon szerette, de ide mindig szívesen ment. Azt is nagyon élvezte, amikor együtt mentünk, én dolgozni, ő pedig oviba.
Vele kapcsolatban eszembe jut egy aranyos mondása. Év vége felé azt mondja egyszer: „Anya, most már nem fogunk az Úr Jézusról tanulni, befejeztük a Vele való foglalkozást! Hogy-hogy?- kérdezem tőle. Hát, felment a mennybe!- felelte. (Az óvodában Jézus Mennybemenetelét vették.)
Azt gondolom, hogy hatalmas áldás volt, hogy ő idejárhatott.
Az Óvoda ügye egyébként mindig közel állt a szívemhez. Jó látni, hogy mennyi lehetőség van a gyerekeken keresztül az evangélizálásra. Sok megtapasztalásunk van imameghallgatás területén is.
Ami a munkámat illeti, nagyon hálás vagyok Istennek, hogy hívők között lehetek.
Az óvoda beindításánál nagyon alkalmatlannak éreztem magam, nem is volt semmi tapasztalatom egy intézmény beindításához. Hálás vagyok érte, hogy olyan férjem van, aki mellettem állt ebben is, és nem engedte, hogy feladjam, mert az elején nagyon sok félelmem volt. Nehéz feladat volt nekem. Isten is mindig biztatott igéken keresztül.
Azóta is jó arra az igére gondolni, amit többször kaptam Tőle: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak melyik úton kell járni”. Ezt meg is tette. A kellő időben mindig jött a segítség. Ha valamit elfelejtettem, akkor az Úr eszembe jutatta időben.
Az első évben a gazdasági ügyek intézése mellett be kellett segítenem a gyerekek körül végzett munkába, ellátni az óvodatitkári feladatokat is, mivel nem volt más megoldás.
Tudtam, hogy hosszú távon ezt nem tudom jó szívvel végezni, ezért is sokat imádkoztam, hogy adjon az Úr valamilyen megoldást. Így felvetettem Mártinak, hogy jó lenne egy külön óvodatitkár, én meg kevesebb időben elvégezném a gazdasági munkát.
Isten megadta: anyagilag az Óvodának ez nem került többe, a dajka munka is megoldódott, és munka- és szolgálati- lehetőséget kapott a frissen megtért „ovis anyuka” Edit is. Ezt is mindenképpen imameghallgatásnak éltem meg. Jól működik így.
Többször volt alkalmam más gyülekezetbeli testvérektől hallani, hogy mennyire tetszik nekik az óvoda, milyen jó, hogy a mi közösségünkben működhet egy ilyen intézmény. Jó volt hallani!
Biztatok mindenkit, hogy imádkozzatok az óvodai munkáért, a szülők megtéréséért!!! Gyertek el, nézzetek be egyszer-egyszer, hogy milyen az alagsor, amikor Óvodának van berendezve!