2014. szeptembertől 2015. augusztusig - Nyolcadik tanév

2014. szept.

  • A 12 új kisbáránykánkkal 51-en lettünk erre a tanévre. Sajnos ebben az évben nem tudtunk kívülről felvenni senkit, mert annyi testvér és gyülekezeti gyermek jött óvodánkba. Simon Anna újra a nagybáránykák csoportjában óvónő, - nagy örömünkre. Zsámbókiné Niki  pedagógus asszisztensként is besegít a gyerekek közt végzett szolgálatunkba.
  • 14-én vasárnap du. az óvodai tanévnyitó istentiszteleten a báránykák műsora után - a szülői körökről jól ismert - Varga György tartott előadást a szülőknek.
  • 30-án kisétáltunk az Arborétumba a kisbáránykákkal együtt az Erdők hete rendezvényre, ahol láthattunk - és hallhattunk - igazi fakivágást, erdész-zenekart, simogathattunk róka és vaddisznó-bundát, kóstolhattunk ehető magvakat.

2014. okt.

  • A vasútmodell kiállítást ebben az évben sem hagytuk ki: busszal elmentünk a gyerekekkel.
  • Oláh Zoli és felesége Rózsa elvállalták, hogy 2-3 hetente tartanak óvodásainknak hangszeres-zenés-interaktív foglalkozásokat. A gyerekek már az első alkalommal megszerették őket, amikor eljátszották az elveszett bárányka példázatát
  • Az esős napokon sem szomorkodtunk, hanem a tornateremben izgő-mozgó napokat tartottunk.
  • A gesztenyekereső-kalandtúránk sem maradhatott el az idén sem: minden kiskosár megtelt a sok-sok gesztenyével a séta végére.

2014. nov.

  • Kihasználtuk a gyönyörű napsütéses őszi időjárást, és egy délelőttöt a dombnál töltöttünk: falevél dobálással, játszóterezéssel, focizással.
  • A szülőknek nyílt hetet tartottunk, ahol sokan eljöttek, hogy együtt játszhassanak, kézműveskedhessenek a gyermekeikkel, és bepillanthassanak az óvodai életbe. Nagy élmény volt a gyerekeknek az is hogy együtt uzsonnázhattak a szüleikkel.
  • Új, igazi gereblyéket vettünk, amikkel hetekig szorgoskodtak a gyermekek.
  • Budapestről a Kezes Lábas Színház jött el hozzánk egy zenés előadást tartani, melyben a négy évszakról hallgathattunk verseket, énekeket, mondókákat. A végén nem maradhatott el a közös tánc sem.

2014. dec.

  • Óriási örömünkre végre elkészült az óvoda előtti út leaszfaltozása. Köszönjük szépen a Városunk Önkormányzatának!!!
  • A Mikulás-játékunkat most nem a csoportszobákban külön-külön, hanem együtt az összes báránykánkkal a tornateremben játszottuk.
  • 11-én újra megörvendeztetett minket a Katicabogár együttes az interaktív koncertjével. Egy pályázat segítségével kedvezményesen vehettünk részt a műsoron, és vendégeket is tudtunk hívni: a Juhar utcáról, és a Noé Bárkája Óvodát.
  • A karácsonyi készülődésre nagyon sok család eljött. Régi óvodásaink is lelkesen vettek részt a színdarab megtekintésén, a közös hangszeres zenélésen, éneklésen, és az Úr Jézus szülinapjának megünneplésén, melyen a tortán még a gyertyát is elfújtunk. Egy óvodás család meglepett bennünket több száz mézeskaláccsal, amelyet a gyerekek díszíthettek ki, mielőtt megették.
  • A karácsonyi koncerten Pintér Bélának az Angyalének zeng énekére a gyerekekkel együtt találtuk ki a koreográfiát. Így méginkább örömmel, lelkesen adták elő a kiemelkedően nagyszámú közönség előtt.

2015. jan.

  • Sikerült elhívnunk a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola gyakorló óvodájának óvónőiből alakult profi bábcsoportot. Különleges volt az élő zenei kíséret a Suszter manói mese előadása közben.

2015. febr.

  • Kihasználtuk az egyszeri hóesés pár napját, és festettünk havat, hóesést, szánkóztunk, és agy mini hóembert is tudtunk készíteni.
  • Az óvoda születésnapján tartott bárányka-bulin 4 foglalkozást önként kiválasztva tartottuk a verselést, éneklést, és a szülőkkel a közös játékokat. Voltak doktorok, építészek, tűzoltók és szakácsok. Itt búcsúztunk el Ági nénitől egy közös énekléssel, aki márciusra várja a kisbabáját.

2015. márc.

  • Zoli és Rózsa szenzációs műsorral készültek beöltözve indiánnak. Így még klasszabb volt a közös éneklés, verselés.
  • Elvetettük a gyerekekkel a borsót, és várjuk, hogy növekedjen.
  • Tavaszi sétánk során kerestünk aranyesőt, hóvirágot is. Nőnapon a fiúk felköszöntötték a lányokat.
  • Kokárdát festettünk, és lovat készítettünk március 15. alkalmából.
  • A húsvéti készülődésen a közös hangszerezés, éneklés, bábelőadás után sokféle kézműveskedés közül választhattak a gyermekek. Örültünk, hogy régi bárányka óvodásokkal is találkozhattunk.

2015. ápr.

  • A Kezes lábas színház elhozta a zoknikat, harisnyákat, ingeket, amelyekből ott a gyermekek szeme láttára készítették el a báokat. Bámulatos volt ez az élmény mindenkinek.
  • Az Attila mamájával meglepett bennünket egy mackós mesével, és macis sütivel. Paradicsom palántákat is kaptunk tőlük. Köszönjük szépen, nagy élmény volt!
  • A Föld napján résztvettünk a városi játékos rendezvényen, ahova busszal utaztunk be.

2015. máj.

  • Az anyukákat, nagymamákat felköszöntöttük az első vasárnap.
  • Az Arborétumban ünnepeltük a Madarak és fák napját a csodálatos napsütésben. Sok új információval is gazdagodtunk, és a tízóraizás után még sokat játszottunk közösen.
  • Végre kezdett érni a borsónk, így minden nap szedegethettük már.
  • A tanévzáró a gyermekek kedvenc témájára épült: a szavak nélküli könyvre. Mindenki választott az öt színből, és olyan színű pólóba öltözött be a műsor alatt. Csodálatos volt látni a gyermekek örömét, ahogy készülődtek erre az alkalomra. A jól megérdemelt hot-dog partin is jó hangulat volt, - és még napsütést is kaptunk ajándékba.
  • Egy gyors lehetőséget kihasználva lehetőségünk volt a Makrancos Kata mesejátékot megnéznünk az óvodánkban.
  • Külünleges felkérést kaptunk: a Katicabogár együttes megkért bennünket, hogy óvodánkban forgathassák a Báránykás énekükhöz a  video-klipet. Egy anyuka elhozta a kisbáránykájukat, ami még felejthetetlenebbé tette azt a napunkat.

2016. jún.

  • Nagyon egyedi volt az idei-búcsú-parti: ugyanis még soha sem ment el ilyen nagyszámú gyermek egyszerre. 18-an indultak el most az iskolába, és ezt nehéz volt megélnünk. Próbáltuk a búcsúzás szomorúságát közös játékokkal, fagyizással enyhíteni. De imádkozunk értük továbbra is. Iskolába mennek: Veres Lotti, Angyal Gréti, Csikós Dani, Trungel Luca, Nyakas Mimi, Tamasi Lili, Országh Boti, Németh Zselyke, Balanyi Jancsika, Szelgrád Orion, Nagy Anna, Nagy Levi, Ficsór Janka, Borsos Doni, Lőrincz Marci, Murányi Alida, Kollár Dani, Túri-Kovács Zsombi. Dobos Mira Angliába ment iskolába, Országh Arina Heténybe megy át, mert a szülők nem tudják megoldani a behordását.
  • Varjúné Kati egész tanévben kitartóan, türelemmel segítette munkánkat a gyermekek fejlesztésében. A gyerekek azért hadakoztak, üzleteltek vele, hogy minnél többször lemehessenek játszani az Okoskockákkal. A mozgásterápiás tornát is ő tartotta.
  • Minden hónap első és harmadik szerdáján megtartottuk a szülői köröket, amikre általában 20-25-en jöttek el. Közben biztosítottuk a gyermekek felügyeletét.