2008. szeptembertől 2009. augusztusig – Második tanév
2008 szept.
- 21-én volt a gyülekezettel az évnyitónk: a Sisa-Shooo keretében. (Sisa Attila műsora, Erika énekelt, bohócok, az elveszett bárány eljátszása, közös éneklés, imádkozás..)
- Az önkormányzattól értesítették a gyülekezetet, hogy az általunk kapott telekkel kapcsolatban polgári peres eljárást kezdtek egy magánszeméllyel szemben.
2008 nov.
- Tünde szólt, hogy nem tudja tovább vállalni az óvodatitkári munkát. Így Isten vezetését kérve, a már megtért anyukát, Cs. Editet kértük fel erre – febr. 1-től. Így megoldotta Isten a du.-i segítség égető kérdését.
- A házicsoportunkkal családosan kirándultunk Tőserdőre: nagy séta után szalonnasütés, játszás,…
- A kisebb testvérek várható jövetele miatt beadtuk az önkormányzathoz a csoport max. létszámának emelésére a kérelmet: 25-ről 30-ra. Így módosítani kellett az Alapító Okiratot is, és a Működési Engedélyünket is.
2009 febr.
- Jöttek a 3. életévüket betöltött kistestvérek, így 30 lett a létszámunk.
- Megünnepeltük a működésünk első évfordulóját: szülőkkel közös játék, tombola, szülinapi torta, lufizás.
- Isten kegyelmeként megtapasztalhattuk egy óvodásunk imádságainak meghallgatását: a széthullott családjának helyreállását, szüleinek Istenhez való közeledését.
2009 márc.
- Lejárt az építési engedély, ezért Pappné Ildikó, a tervező, beadott egy hosszabbítási kérelmet. (Jún.-ban kaptuk meg : jövő márciusig él.)
- Üzent nekünk egy számunkra ismeretlen „angyal”, hogy van egy pályázati lehetőség GYES-ről visszajövő anyuka foglalkoztatására. Így Isten ajándékaként rengeteg papírmunka és izgalom után kaptunk ajándékba májustól 7 hónapra ingyen egy óvónőt: M. Ágit. A helyettesítések nehéz terhe ezzel lehullott rólunk.
2009 máj.-jún.
- Okoskocka fejlesztő-játék továbbképzést szerveztünk az óvodánkban három szombaton, melyen mind a hárman (óvónők) részt vehettünk. V. Katitól megkaptuk a teljes készletet ajándékba. Kati szolgálatból ingyen jön felmérni és fejleszteni a gyerekeket hetente kétszer.
- Az évzárón a gyermekek eljátszották a tékozló fiú példázatát.
- Elbúcsúztattunk 3 nagycsoportos báránykánkat.
- Békésszentandrásra mentünk kirándulni a házicsoportunkba járó családokkal: bográcsozás, vizibiciklizés, kirándulás is volt.