2005. márciustól 2007. augusztusig – A játszóház indulásáig

2005.

Mike Sámuel lelkipásztorunk, és dr. Ficsór Ervin a gyülekezetvezetőnk közösen kapták Istentől a látást, hogy indítsunk be az imaház épületében egy óvodát. Gyülekezetünkben nagyon sok gyermek van, de úgy gondolták, hogy ez a keresztyén értékek átadására, és az evangélizációra is jó lehetőség lenne.

2005 márc. 15.

Sámuel felkért, hogy nézzek utána, hogy milyen feltételei vannak az óvoda beindításának, és segítsek a megszervezésében.

2005 ápr.-máj.

  • Megkerestem kilenc keresztyén óvodát, és mindenhol arról számoltak be, hogy Isten gondoskodását élik meg, és hogy óvodájukban túljelentkezés van.
  • De az is egyértelmű lett előttem, hogy nagyon nagyon bonyolult ez az egész: engedélyek, szabályzatok, törvények, jogszabályok, stb.
  • Ezt az Ígét kaptam ekkor, ami végig kísért: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj Rá, és Ő egyengetni fogja ösvényedet!” Péld. 3; 5-6
  • Kiderült, hogy szükség van egy vezetői képesítésre is, ezért beadtam a jelentkezésemet -a kivételesen éppen Kecskeméten induló…, nekem még, mint GYES-en lévő anyukának utolsó évben ingyenes …– két éves vezetőképzőre.
  • B. Évát ( gyülekezetünk akkori takarítóját ) nagyon alkalmasnak láttuk leendő óvodánk dajka nénijének, ezért beiskolázta a gyülekezet a dajka-képzőbe.
  • Kiderült, hogy meg kell építeni a két csoportszobát öltözővel, mosdókkal az imaház mellé, mert úgy fogják majd engedélyezni.

2006. márc.

  • Pappné Ildikó –az imaházat is Ő tervezte- beadott egy tervet, de elutasította a város, hogy ne alacsony tetővel építsük. Így akkor alul lenne az óvoda, fölötte egy gondnoklakás és egy, pl. ifjúsági tér.

2006. dec.

  • A gyülekezet vezetősége megszavazott óvodavezetőnek.
  • Pappné Ildikó beadta az óvoda terveit engedélyezésre.

2007. jan.

  • Az Alapító Okiratot beadtuk –  márc.8.-ra kaptuk meg.
  • Összeállítottuk az óvoda honlapját és egy prospektust.

2007. márc.

  • Az igényfelmérésre kb.40 család érdeklődött a gyülekezeten kívülről.
  • Eldőlt, hogy indítjuk a játszóházat addig, míg fel nem épül az óvoda.
  • Isten csodája volt, hogy három hónap alatt megkaptuk az építési engedélyt.
  • Az Építő Simon cég tett egy felajánlást: megbízik bennünk, és felépíti az óvodát utólagos fizetéssel! (17 millió Ft gyűlt össze eddig; összesen, ha három ütemben épülne: 30+8+8 millió volt az árajánlatuk.)
  • De a gyülekezet vezetősége mégis úgy döntött, hogy várnak az építéssel – felmerült köztük, hogy külön épületben legyen az óvoda.

2007. jún.

  • A gyülekezet megszavazta, hogy kérjünk az önkormányzattól az óvoda építéséhez még telket, a meglevő mellett.

2007. aug.

  • A szülői értekezleten kiderült, hogy 11 gyülekezeten kívüli, és 4 gyülekezeti család tudja vállalni a csak de. működő játszóházat.
  • M. Noémi tudott jönni segíteni folyamatosan, amit szolgálatként, teljesen ingyen végeztünk. (A gyülekezetből többen jöttek még segíteni.)
  • Célunk az, hogy a gyerekekkel együtt a mindennapokban találkozzunk Istennel, és a gyerekeken keresztül pedig elérjük és hirdessük az örömhírt a szüleiknek, rokonaiknak, ismerőseiknek is.
  • 30.-án megszavazott a városi közgyűlés 1000m2 telket a gyülekezetnek az óvoda építése miatt.
    (Később derült ki, hogy nem rendezett a tulajdon-viszonya a teleknek.)